Most pedig jöjjenek Timi válaszai. Látni fogjátok, hogy mindketten nagyon jól érezték magukat kint, de (személyiségükből adódóan is), más oldalról ragadták meg a dolgot és más fontossági sorrendjük volt.

Anna: Mesélnél egy kicsit, honnan hallottál a Del REY-ről?

Tavaly szeptember október körül volt egy BME-s állásbörze a külföldi munkavállalásról és ott találkoztam a céggel, tetszettek az ajánlatok, de akkor még nem volt Anglia a partnerek között. Már majdnem be adtam a derekam egy spanyol pozícióra, de őszintén szólva azt nem nagyon szerettem volna aztán utána egy utolsó utáni pillanatban februárban láttam kiírva lehetőségnek, hogy van Brighton-ban egy munkalehetőség, akkor én pont Franciaországban voltam, de gyorsan jelentkeztem is rá. Február végén repültem ki és március elsejétől dolgozom egy hotelben itt Brighton tengerpartján. A hely az nagyon jó. Hát, ha most lenne február, akkor újra jelentkeznék.

Anna: Akkor fél évre mentél ki pontosan?

7 hónapra, hát eredetileg a hirdetésben fél év volt aztán mikor eljutottam a menedzseri interjúig akkor ő mondta, hogy ez nem fél év, hanem 7 hónap és akkor elgondolkoztam, mert otthon szerettem volna lenni már szeptemberre de aztán úgy voltam vele, hogy jó ezen már nem múlik.

Anna: Miért nem választottad a spanyol programot?

A spanyol ajánlat eleinte engem csak az idő miatt vonzott, a Kanári-szigetek és a meleg miatt. Az engem nem vonz, hogy spanyolul megtanuljak. Én szeretem az angolokat, a briteket. A tesóm is itt él Londonban, tehát én mindenképpen ide szerettem volna. Itt is azért valamennyi spanyol ragadt rám, mert a menedzser is spanyol, sok kollégám is és Brighton el van árasztva spanyolokkal. Őszintén szólva nekem nincs tapasztalatom velük, de én nem vágynék Spanyolországba, viszont a mostani munkámat elvállalnám még egyszer. Ez egy nyelviskolának a hotelje, tehát nem egy különálló hotel, hanem egy német központú cég hotelje, Frankfurtban van a központ és mi vagyunk az angol székhely és a hotel a nyelviskola része, de persze működi különálló hotelként is. Ha nincsenek diákok, akkor normál vendégek vannak. Diákok inkább csak nyáron vannak. És én jövő héttől már egy másik pozícióban dolgozom, kaptam egy másik munkát, ami nem recepció, tehát a cégen belül tovább tudtam lépni.

Anna: Akkor mindenképpen kint tervezed a jövőt?

Igen, Máltán kaptam ezt az új pozíciót, ott van a másik székhely. Úgyhogy jövő héten már utazom Máltára. Málta, London és Brighton az a 3 hely, ahol angol nyelviskola van. De úgy tervezem, hogy jövőre vissza is jövök.

Anna: Ez is gyakornoki pozíció lesz vagy pedig már főállásban dolgozol?

Ez már nem gyakornoki lesz. Alá lehet írni bizonyos időszakokat, például 5 hét, 2 vagy 3 hónap, tehát megbeszélés kérdése, de nem gyakornoknak. Én még nem akarok rendes főállású munkát se elvállalni, mert szeretnék mesterképzésre jelentkezni és meglátjuk, hogy melyik egyetemre vesznek föl. Tehát nálam most minden ettől függ, de hazamenni biztos, hogy nem fogok.

A programdíjat nem tartottad soknak?

Igen, 400 font. Nem tartottam kevésnek, de én készültem rá. Mindenképpen külföldre akartam menni, én erre gyűjtöttem már az egész téli szezonban. Már rajta volt a pénz a számlámon, készen álltam rá, hogy bármikor induljak tehát volt annyi pénzem, hogy ha bármi történne velem, akkor ne legyek bajban. Úgy voltam vele, hogy ezt a 400 fontot a végén majd úgyis visszakapom, szóval ezen nem akadtam föl.

Anna: Az elindulás előtt merültek fel benned kételyek hogy esetleg nem válik be a munka vagy nem azt kapod, amit ígértek?

Őszintén szólva nem, mert én bele merek vágni bármibe. Soha az életben nem izgultam az új dolgoktól, hogy mi lesz, ha mondjuk, nem tetszik. Tudtam, hogy itt van a testvérem Londonban, maximum elmegyek hozzá. De például most is elmegyek Máltára úgy, hogy nem tudom, kik lesznek a kollégáim vagy, hogy pontosan mit fogunk csinálni. Ha nem tetszik, akkor kitalálok valami mást. Mondom, én így bármilyen programba belemernék vágni, nekem csak az ügynökség megbízhatósága a fontos, nem az hogy esetleg engem milyen csalódás érhet kinn. Abban biztos voltam, hogy lesz kihez fordulnom, hogyha bármilyen gondom van itt a hotelben.

Anna: Értek kint csalódások?

Egyáltalán nem volt ilyen probléma, de tudom, hogy ha lett volna, úgyis kitaláltam volna valami megoldást.

Anna: Értem, és ez volt az első külföldi munkahelyed?

Igen. Már régóta szerettem volna, csak mindig a suli volt az első meg az iskolában is megtaláltam a helyem a hallgatói önkormányzatban és akkor inkább ott dolgoztam. Nem akartam külföldre jönni a tanulmányaim végéig, de elmondom újra, ha február lenne újra, ugyanúgy kijönnék. Én nagyon megszerettem a várost és az itteni embereket. Mindenképp, ha nem is ide a hotelbe, de visszajövök.

Anna: Mesélnél kicsit magáról a városról, hogy milyen is ott az élet?

A város nagyon tetszik, tényleg semmi rosszat nem tudok mondani. Az idő se olyan rossz, mint az átlagos angol idő. Jó persze néha esik az eső, de azért nem olyan rossz. Mindenkinek elsőre az ugrik be, hogy de rossz itt az idő pedig nem. Itt vagyunk a belvárosban, a tengerparton, nagyon szeretem, nyáron majdnem minden este kint voltunk a parton. Nagyon jó az éjszakai élet, közel vannak a bárok, a szórakozóhelyek. Mondjuk nem buliztuk át a nyarat, mert 2 műszakban dolgozunk, reggel 7-től 2-ig vagy 2-től 9-ig és én általában a reggeli műszakot kaptam, mert én azt szeretem, de akkor 6:45-re ott kellett lenni. Általában esténként kimentünk éjfélig, 1-ig, de tovább nem nagyon. Tehát a nyár az nagyon jó volt. Meg vettem magamnak egy biciklit, úgyhogy itt a környéket is fel tudtam fedezni, mert a buszjegy az nagyon drága. Ha nem hosszabb távra, kirándulni megy az ember, nem érdemes buszjegyet venni. Azért vettem a biciklit, mert azzal meg tényleg bárhova el lehet menni. Van itt egy nagyon jól kiépített külön biciklis és gyalogos út.

Anna: Beszélnél egy kicsit a nyelviskoláról? Pontosan mennyi időt tesz ki egy héten?

Nagyon szeretem a sulit, meg az ottani tanárokat, mert csak britek tanítanak, és őket nagyon szeretem. Hivatalosan a szerződésünkben Heti 20 óra nyelviskola van, de ezt sajnos nem sikerült megkapni. Folyamatosan problémáink voltak vele. Én voltam az egyedüli ember itt, aki harcolt az óráiért és én minden héten odacsaptam, hogy már pedig én kérem az óráimat, ha már benne van, hiszen ezért jöttem. Én nem a recepció miatt írtam alá a szerződést, hanem azért, mert benne volt a heti 20 óra angol. Nekem előtte is jó volt az angolom, de azért sokkal jobbat szerettem volna. Én, amikor tudtam, minden nap elmentem. Azért is akartam mindig délelőtt dolgozni, mert csak délután volt óránk. És általában napi 2-3 óra. Nyáron jó volt, mert akkor fix tanárunk volt, csak a recepciós társaimmal voltunk az órákon, általában 2-en, 3-an. És mindig olyan feladatokat gyakoroltunk, amiket mi szerettünk volna. Általában vizsgafelkészítő feladatokat, vagy a haladó könyvből gyakorlatokat. Én sokat tanultam tőlük. Bármilyen kérdésem volt, megkaptam rá a választ. Én, amit vártam ettől a programtól, azt megkaptam a nyelviskolán keresztül. Tehát ha valaki csak a recepción van, és a csodát várja, hogy majd ráragad az angol, az nem fog. De ha eljár a suliba meg én például sokat tanulok egyedül is akkor annak nagyon hasznos.

Anna: Mesélnél egy kicsit a munkakörről meg a munkatársakról?

Itt nincs egy főrecepciós, itt mindenki gyakornok, mindannyian fiatalok (20-26 év közöttiek) vagyunk. Mindenkit ezzel a szerződéssel vesznek föl általában 6-7 hónapra, és ha jó vagy akkor fölajánlják, hogy maradhatsz. Nekem is felajánlotta most a menedzser, hogy maradhatok még egy fél évet vagy amennyit szeretnék, de mondtam, hogy én inkább Máltára megyek. Szóval mindegyikünk ugyanazokkal a feltételekkel dolgozik, és mindannyian egyenrangúak vagyunk. Mindenki csinálja a maga dolgát. Persze volt, aki engem is betanított az elején. Most jött egy német srác két hete, őt pedig most én tanítgatom. Tehát egymást tanítjuk és vegyesen vagyunk, spanyolok, németek, magyarok, meg volt egy francia lány is. Mindenki ugyanazt csinálja, normál recepciós feladatok, foglalások, vendégek fogadása, telefonos rendelés, netes foglalások figyelése, booking.com ellenőrzése, árak és túlfoglalás figyelése. Minden, ami egy hotel recepcióba beletartozik. Én általában egyedül vagyok reggel, a reggeli műszakot szeretem. A check out nekem jobban tetszett, mint a check in. Most csináltam először a recepciót, tehát nem tudom más hotelhez viszonyítani.

Anna: Mekkora méretű a hotel?

Nem nagy, de Brighton-ban általában az ilyen kisebb hotelek a jellemzőek. 50 x szobánk van, 3 szint (vannak szobák a földszinten is, plusz az 1.2. és 3. emeleten), plusz van egy 4. szint, ahol csak diákok laknak, apartmanokban és van a hotelnek egy basement-je és mi itt lakunk. Itt van a menedzser irodája is. Minden szinten vannak 1,2,3, és 4 személyes szobák, standard és superior kategóriában (2 és 3 csillagosak). Ez teljesen átlagos itt Brighton-ban, ez egy normál hotel, egy normál ár kategóriában, amit felesleges lenne viszonyítani magyar pénzhez, de az itteni árakhoz képest viszonylag az olcsó kategóriához tartozik.

Anna: A tengerparton van?

Igen, de a legtöbb hotel itt található. Ha végigmész a tengerparton, akkor hotel hotel hátán.

Anna: Hosszú partszakasza van a városnak?

Igen, nem is bicikliztem el a végéig, mert elég hosszú. 155 ezer fő a város lakossága, de nem nagyon lehet a városhatárokat meghúzni, mert sok rész hozzátartozik. Hove is, akkor van az Észak Sussex, ahol vannak az egyetemek, az is Brighton-hoz tartozik, de különálló rész. Külön neve van az egyes részeknek, de mind Brighton-hoz tartoznak. És ha összekötjük ezeket a részeket, akkor nagy. De biciklivel bejárható.

Anna: És milyenek az angolok, a szokások, és az ételek?

Étel: Fish & Chips. Nem szeretem se a halat, se a sült krumplit, tehát nekem ez kimaradt. Más angol kaja, ami különleges? Hát én ugyanazokat eszem, mint otthon. Ugyanúgy sütök magamnak húst, összedobok egy salátát. Komoly főzéseket nem nagyon szoktunk csinálni, inkább csak saláta, tészta, stb. Nekem egyébként nagyon szimpatikusak az angolok, a habitusuk, ahogy beszélnek. Szeretek velük lenni és beszélgetni. Ezért is szeretek a suliba menni, mert tök jó embereket ismertem meg ott, majdnem mindenki fiatal így a tanárok is mind fiatalok.

Anna: A recepciós munkához kellett egyéb nyelvtudás is vagy az angollal el lehetett boldogulni?

Semmi más nem kellett. Ha németed van, az jól jön. Ugye a cég az a Sprachkaffee, ami a hotelhez tartozik. Ez egy német cég Frankfurtban, tehát a legtöbb diákunk német. Én előtte tanultam németet, ami hasznos volt, mert mindent megértettem. Volt, hogy egy teljesen magára hagyott német kisgyereknek tudtam így segíteni. Úgy hogy a többiek nem tudtak. A német ebben a hotelben hasznos. Rengeteg spanyol is van, de nekem nem kellett ahhoz spanyolul beszélnem, hogy megértsük egymást, mert valamilyen szinten angolul mindenki beszél, meg a legtöbb vendégünk brit. Főleg most, hogy már nincsenek annyira diákok, tényleg mindenki brit. Ez meg különösen jó. Tehát angollal abszolút el lehet boldogulni, de a német, spanyol és a francia pluszt jelent. De az angolt, azt nagyon kell tudni. Én biztos jobban megválogatnám a menedzser helyében, hogy kiket veszek föl. Egy nagyon erős közép, ha nem egy felsőfokú angollal vennék én föl ide embert. Nem jó visszajelzés a hotelről, ha az alkalmazottak, akár csak egy takarító nem tud válaszolni egy vendégnek angolul. Tehát ha valaki nem housekeeping-re vagy takarítani megy, ne csak középszinten beszéljen, angolul vagy ne az legyen, hogy megcsinálta a nyelvvizsgát X éve, mert ez ide nem elég. Az elején még a britek megértése is külön nehézséget okoz. Jönnek északról is, mindenféle akcentust megérteni nem könnyű, de tényleg annak ajánlom ezt a programot, aki biztos abban, hogy megérteti magát a recepción, mert elég kellemetlen tud lenni.

Anna: A havi zsebpénzből ki lehetett jönni?

Igen. Én nem vagyok olyan, aki elszórja mindenféle hülyeségre a pénzét. De igazából nagyon változó, én ki tudtam jönni belőle, de a kollégáim egy része nem, sőt még otthonról kellett kérniük pluszban. Mivel ők állandóan elszórakozták, de hát itt nagyon drága is a szórakozás. 4 font körül van egy korsó sör, az azért soknak számít. És nem csak egyet iszol, ha beülsz. Tehát én ki tudtam jönni belőle, meg mellette business-elgettem is. Én azért sok pénzzel fogok hazamenni. Nem ebből a pénzből éltem, amit itt kerestem csak elraktam és elleszek addig, amíg nem kapok majd fizut. De tényleg ki lehet jönni ennyiből. Most ha belegondolsz, egy százezer forint átszámítva. Itthon se kapsz többet, ha elmész gyakornoknak, megvan a szállásod és még mellette eljársz nyelviskolába is. Tehát így számítva én ezt teljesen elégnek tartom. És mellette én is ugyanúgy eljárkáltam ide-oda csak megoldottam okosan, körbejárkáltam, mit hol kell megvenni. Feltérképeztem már az első hónapban és tudtam belőle félre is tenni. Aki azt mondja, hogy nem lehet kijönni ebből, az össze-vissza költi a pénzét. De erre a 6-7 hónapra teljesen jó.

Anna: Honvágyad nem volt a kint lét alatt?

Voltam otthon, júniusban a szülinapomkor hazamentem 3 hétre, kivettem akkor a szabim meg most is szeptemberben is vettem ki szabit, mert tesóm itt kint van Londonban, ő volt látogatni kétszer, most hétvégén is jön hozzám. Meg skype-on beszélek az otthoniakkal, de honvágyam nem volt. Nem tervezek otthon élni, mióta kijöttem én érzem, hogy előttem kinyílt a világ és nem fogok én otthon maradni, sokkal jobb lehetőségek is vannak. Szeretnék itt kint jelentkezni pénzügy mesterszakra és ennek látom a jövőjét is itt külföldön, míg otthon nem. Így honvágy nincs bennem, persze a barátok hiányoznak, ezért voltam otthon nyáron is meg hazamegyek novemberben is.

Anna: Mondhatjuk, hogy összességében teljesen pozitív tapasztalat volt számodra?

Nekem igen, én, amit vártam, azt megkaptam. Jól éreztem magam, megszerettem a várost, a sulit. Az emberekkel sincs gondom. Mondom újra is belevágnék. Akkor itt van ez az új lehetőség Máltán, és jövőre a suli is visszavár ide és főleg az, hogy nagyon sokat fejlődtem angolból is. Én szeretek itt lenni. Ugyan nem volt kedvem Angliához, de meghoztátok a kedvemet hozzá. Amikor megjöttem február végén akkor azért hideg volt itt, egyszer esett a hó is március elején, de igazából hideg nem volt. Nyáron viszont munka után vagy a szabadnapon is én kint feküdtem a tengerparton és párszor úgy leégtem, fürödtem a tengerben is. Szabadidős programokon is voltam a diákokkal, voltunk kajakozni, kétszer is. Meg hozzá is szoktam ehhez az időhöz, azt mondom, hogy itt inkább jó idő van. persze mikor esik meg szél van, akkor inkább bemenekülök, és inkább itt vagyok a szobában és nézek egy filmet, de mikor jó idő van, kihasználom, és kint vagyok. Semmi gond az angol idővel csak az mondja ezt, aki dél európai és hozzá van szokva ahhoz hogy megbízható az időjárás meg meleg van. Persze most jó lesz Máltára menni októberben, de azért is szeretnék menni, mert ott is angolul beszélnek. De abszolút ajánlom Angliát. Itt igazából annyi külföldi van, tőlem is megkérdezik honnan jöttem, és aki volt Magyarországon szívesen elbeszélget velem, meg én in visszakérdezek, hogy az országon belül honnan jöttek. Nagyon kedvesek meg érdeklődőek.

Anna: Akkor a következő lépés Málta, utána mi lesz?

Szeretnék mesterre menni, itt 1 év a mester, azalatt pedig egy másfajta angolt is megtanulsz. Itt van a Sussex egyetem, ami az egyik leghíresebb egyetem, talán 9. az angol listán, business tanulmányokra van specializálódva. Ha minden jól megy, jövő szeptemberben el is tudom kezdeni.

Anna: És Angliában képzeled el a jövőt?

Hát mesterképzésre úgy fogok jelentkezni, hogy Amerika, Ausztrália és Anglia. A három közül, amelyik összejön. Az a fontos, hogy angol nyelvterület legyen. Hogy az Anglia, Amerika vagy Ausztrália, teljesen mindegy. De ha nem jön össze semelyik pályázat, akkor maradok itt Angliában valószínűleg. Ugye ez jön ki olcsóbban, de igazából tényleg teljesen mindegy. Csak szeretnék tovább tanulni és azt angol területen tenni. Majd ez még jövő tavasszal eldől

Vous voulez aussi une telle expérience?

Récit de Szirányi Dóra

Biztosan mondhatom, hogy Ő is örök élményekkel fog hazatérni, és könnyes szemekkel fog búcsút inteni a helynek és a többieknek, amikor eljön az ideje, hogy mennie kell. suivant…

Récit de Boronkay Bianka

A szállodában minden második kedden úgynevezett görög estet tartottak, így ilyenkor munka után a felszolgálók is lemehettek a bárba iszogatni egymással és a többi vendéggel. suivant…

Récit de Győriová Anita

Közeledett a nyár. A két évvel ezelőtti élmények után tavaly sem volt kérdéses számomra, hogy újra külföldön töltsek néhány hónapot. Elkezdtem az interneten keresgélni, és ismét a del Rey-re esett a választásom. Megérte! ;) suivant…

Récit de Gellén Jennifer

Választanom kellett: munka vagy utazás. De miért ne lehetne mindkettőt egyszerre? Ebben segített nekem a del REY International, amiről a nővéremtől hallottam. Gondoltam egye fene, egy próbát megér. :) suivant…

Récit de Török Sándor

Szerintem vágj bele minél hamarabb a külföldi életbe, sok vesztenivalód nincs, nyerni viszont annál többet tudsz általa! :) Anglia csodálatos hely és nagyon sokat tanultam az ott tölött időből - ismerd meg a történetem Te is! suivant…

Récit de Bagi Renáta

Este érkeztünk meg a Peloponnészoszi-félszigete! Emlékszem, hogy mennyire lenyűgözött a kivilágított tengerpart látványa! Ekkor még mindig alig tudtam elhinni, hogy ott vagyok.... Varázslatos érzés volt.... suivant…

Récit de Rezes Máté

A szállásunk szomszédságábann volt egy hotel, aminek a medencéjét és éttermét bárki használhatta, ha fogyasztott valamit. Oda mentünk át fürödni és koktélt szürcsölgetni a többi munkatárssal karöltve. suivant…

Récit de Petróczy Fanni

Az estéket rendszerint közös bulizásokkal, vagy netezéssel töltöttük, soha, de soha nem unatkoztunk. A helyi bár minden este megtelt a hotel alkalmazottjaival, ahol már gyakorlatilag otthon éreztük magunkat. suivant…

Récit de Mátyus Dorottya

A délutáni időt általában a parton töltöttem a többiekkel, szabadnapokon pedig összefogtunk négyen öten, kocsit béreltünk és bejártuk Kréta nyugati részét. suivant…

Récit de Lantos Lili

Tényleg nagyon nehéz belevágni egy ilyen élménybeszámoló megírásába, mert az embert hirtelen úgy elönti a rengeteg emlék és élmény, hogy azt se tudja hol kezdje.. Pedig van miről mesélni, az egyszer biztos! suivant…