Tavaly nyáron eszembe jutott, hogy jó lenne egy kicsit elszakadni itthonról és világot látni. Aztán rájöttem, hogy az utazgatáshoz azért jól jönne némi pénz, viszont nem akartam egy újabb nyarat Pesten tölteni, hogy aztán három hónap robotolás után megengedhessek magamnak egy 2-3 napos mini-vakációt. Választanom kellett: munka vagy utazás. De miért ne lehetne mindkettő? Ebben segített nekem a del REY International, amiről a nővéremtől hallottam. Gondoltam egye fene, egy próbát megér.
Aztán ki kellett választanom, hogy a sok remek program közül melyikre jelentkezzek. Az biztos volt, hogy mindenképp a tengerpart közelében szeretnék lenni, így két lehetőség jöhetett szóba, Spanyolország és Görögország. Végül több napnyi fejtörés és számolgatás után eldöntöttem: Én bizony a nyaramat a görög tengerparton fogom eltölteni!
Elsősorban az ismeretlen vonzott, mivel még sosem jártam Görögországban. Másodszor pedig a képeslapokról ismert kék tetejű fehér házak, a mediterrán hangulat, a gyros, a napsütés és a tengerpart.
El is küldtem az anyagom a del REY Internationalnak és vártam mi történik. Ugyan az eredeti célom Rodosz volt, mégis mikor pár hét után megkaptam az első ajánlatom Samos szigetéről, azonnal elfogadtam. Ez volt életem egyik legjobb döntése.
Samos egy csodálatos kis sziget gyönyörű kék tengerrel, hegyekkel és kedves helybeliekkel megáldva. A tömegközlekedés egy kicsit nehézkes, a másik alternatíva pedig lehet a taxi, de az elég drága. A hotel viszont minden nap indít saját buszjáratot Samos városba vagy Pithagorioba, így a szabadnapokon (amiből sajnos főszenzonban nincs túl sok) ingyen lehet menni várostnézni vagy vásárolni. A tengerig szerencsére nem kell sokat gyalogolni, mivel a hotel közvetlen a parton van. :)
Samos nem kifejezetten a legnagyobb bulihelyszín, inkább amolyan kis „nyugalom szigete”. Viszont júliusban azért itt is zajlik az élet. Egy átlagos napon felszolgálóként 8 órát dolgoztam 10 és 18 óra(főszezon)vagy 11 és 19 óra(utó- és előszezon)között a strandbárnál. Ebbe beletartozik a bár és környezetének tisztán tartása, reggel és este a napágyak lemosása, napközben pedig a rendelések felvétele és a vendégek kiszolgálása. Mivel a görögök nem a türelmükről híresek, így aki Görögországban akar pincérkedni, az készüljön fel, hogy néha bizony elég stresszes egy meló ez. Viszont az állandó napsütés, a tenger és a kedves kollégák mindenért kárpótolnak. :)
- Első és legfontosabb tanács ha Samosra mentek: mindenképp legyen nálatok szúnyogriasztó! Én naivan azt hittem, hogy egy tengeri szigeten nincsenek szúnyogok. Hát vannak és nem is kevesen, leginkább este.
- A második tanácsom: nagyon fontos a strapabíró cipő. Ha a köves strandon dolgozol napi 8 órát 2 hónapig, előfordulhat, hogy a cipőd felmondja a szolgálatot és sietve, borsos áron kell másikat venned. Velem pont ez történt. Bár azóta is nagyon szeretem azt a cipőmet, amit kint vettem.:)
- Harmadik jó tanács: legyen nálatok elég munkaruha. Egyenruha nincsen, a követelményben fehér póló és fekete gatya szerepel, amit magatoknak kell vinnetek.
Rengeteget tanultam magamról a kint töltött 2 és fél hónap alatt. Elsősorban arról, hogy hogyan tudok boldogulni teljesen egyedül egy ismeretlen országban, aminek egyáltalán nem ismerem az anyanyelvét. Arról is, hogy mennyire vagyok alkalmazkodó képes és hogyan tudom kezelni a váratlan helyzeteket (vagy a zűrös vendégeket). És arról is, hogy a változás és az ismeretlen néha igenis életed legnagyobb élménye lehet.
Idén is Samos a cél, egyrészt azért, hogy elmélyítsem az időközben szerzett görögtudásom, másrészt pedig azért, mert Samos örökre belopta magát a szívembe. Ajánlom mindenkinek! :)