Iglai Bettina

A del REY International nevével először az egri Sas Kollégium hirdetőtábláján találkoztam. Mivel naponta minimum háromszor mentem el előtte, esélytelen volt, hogy ne kezdjek el gondolkodni rajta. 2 hét után rá is kérdeztem a részletekre a sulink területi képviselőjénél. Mivel ez az utolsó évem volt az EKF-en, jó ötletnek tűnt a nagybetűs élet előtt egy kis izgalmat csempészni az utolsó nyaramba. Nem igazán vonzott az ötlet, hogy a diplomám kézhezvétele után egyből az önéletrajzommal ostromoljam a cégeket.

Első körben inkább a pincérnői pozíció érdekelt, akkor még nem találkoztam az animátorkodással. A célom az volt, hogy gyönyörű környezetben töltöm az időmet és rákényszerülök arra, hogy idegen nyelvet használjak, így téve saját magam kicsit magabiztosabbá az angol kapcsán. Mivel kezdési időpontnak július közepét adtam meg a diplomaosztóm miatt, így nem igazán kapkodtak értem. Később jött az animátori pozíció. Judit (programkoordinátor) és Gergely Csilla (területi képviselő) bíztatására beadtam a jelentkezést, miután utánanéztem, hogy mit is takar ez a fogalom. Érdekesnek és testhezállónak tűnt. Elég hamar sikerült is ajánlathoz jutnom. Ez történt március végén. Elkönyveltem, hogy augusztusban irány Rodosz, aztán lesz, ami lesz. Ez egy olyan tény volt nekem, amivel csak hónapokkal később kellett foglalkozni.

Természetesen voltak kételkedők a környezetemben, egészen az indulásig. De én megszereztem annyi infót a cégről és a munkáról, hogy igazából csak arra kellett koncentrálnom, hogy megálljam majd a helyem. A közösségi oldalak segítségével megismerkedhettem olyanokkal, akik velem azonos munkakörben fognak majd dolgozni, akik előző évben már szereztek tapasztalatot, valamint a del REY International is sok fontos információval látott el minket. Habár a szerződésem már március utolsó hetében elkészült, a hotel neve július közepén derült ki csak. Akkor vettem fel a kapcsolatot Perger Viktóriával. Minden kérdésemre választ kaptam tőle még az utazás előtt, valamint az első hónapomat vele együtt töltöttem.

Az első napok

Lelőve a poént, nem tévedtem el, nem raboltak el, nem szálltam fel rossz gépre. Ráadásul nem is egyedül utaztam. A gépen összeverődött a 3 fős magyar animátorlány-banda. Szerencsére kijöttek elénk a reptérre és egyenként tettek ki minket a hoteleknél. Ugyanis mind a hárman különböző hotelbe kaptunk szerződést. Én kerültem a legmesszebb a többiektől. kb. 45 perc kocsikázás választott el a tőlük.

A hotel élőben sokkal gyönyörűbb, mint a képeken. Még 2 hónap után is az az érzés fog el séta közben, hogy nem akarok hazamenni. Azt lehet, hogy kihagynám a sztoriból, hogy az első napokban eltévedtem egyszer-kétszer, hiába fogható arra, hogy elég nagy a terület. :)

Amikor megérkeztem, Viki megmutatta a szobát, majd a fontosabb helyeket, amik hozzátartoznak a munkánkhoz. Ebéd után Ricoval, a team leaderrel megbeszéltük a szükséges dolgokat.

Az első napokról azt tudom mondani, hogy félelmetes volt. Semmi rossz nem történt. Mindenki maximálisan kedves, érdeklődő, segítőkész volt. De ekkor jöttem rá igazából, hogy aha, akkor én most 3 hónapig itt leszek egyedül. Megijedtem. A többiek szerint ez normális. Hát nekem nem volt. Akárhányszor kerültem új helyre, sose éreztem még azt, hogy haza akarok menni. Most az első nap mégis ez történt. Sose voltam még ennyire távol, ennyire egyedül. De szerencsére néhány nap után elmúlt ez az érzés. Ekkor értettem meg, hogy mit jelentett az a kijelentés, ami arra vonatkozott, hogy aki nem ijed meg az elején annyira, hogy hazarohanjon, az végig tudja csinálni. Nem azt mondom, hogy nem voltak később akadályok, de valóban a kezdet volt a legnehezebb.

Mi is a munkánk?

Mit takar az a szó, hogy hotelanimátor? Hát elég sok mindent. Programokat nyújtunk a hotel vendégeinek, valamint társaságot. Igazából egy bizonyos PR feladat a miénk, ugyanis a hotel és a vendégek közötti kapcsolatot ápoljuk. Az esti showk alatt főként, de napközben is elbeszélgetünk velünk. Délelőtt megtalálható nálunk a streching, az aquagymnastic, a waterpolo, délután pedig pingpong, röplabda, víziröpladba, minigolf és waterpolo. Miniclub is áll a rendelkezésünkre, ahol a gyerekek figyelmét köthetjük le mind a délelőtt, mind a délután folyamán a különböző játékok segítségével, amíg a szüleik egy kicsit pihennek.

Heti ötször tartunk aperitifet az étterem előtti gyönyörű kis kertben, ahol a felnőttek megkóstolhatják az éppen aktuális italt, valamint a kicsik kaphatnak narancslevet, valamint egy kis rágcsálnivalót. A mi feladatunk itt az italok kínálása, valamint az, hogy egy kicsit szóba elegyedjünk a vendégekkel. Minden este Mini Disco van, ami alatt a gyerekekkel táncolunk. Szerda esténként Fakír Shownk van, ami az animátorcsapat feladata. Nekünk kell segítenünk a team leaderünk, Ricot a műsor alatt.

Tapasztalat

Az első fontos megemlítendő dolog megint a kezdet. Büszke vagyok magamra, hogy nem hagytam, hogy hatalmába kerítsen az érzés. Bíztam abban, hogy ha meg akarom csinálni, akkor meg tudom csinálni. Bíztam abban, hogy ha Viki azt mondja, hogy ő is így érzett az elején, hogy látja, hogy képes vagyok rá, akkor tényleg az leszek. Egy hónapot dolgoztunk együtt Vikivel. Akkor még ő volt a tapasztalt, ő volt az, aki tudott mindent. Később nekem kellett átvennem a szerepét, nekem kellett hangosnak, nagyon magabiztosnak lennem.

Aquagym. Sokszor vettem már részt rajta máshol, de el nem tudtam volna képzelni, hogy én tartsak meg 30 percet az emberekkel teli medencében, majd a kishídon mutassam nekik a táncot. Azóta ez a napom kedvenc része. Körbejárni a medencéket, hogy közöljem velük, hogy nemsokára lehetőségük lesz egy kicsit mozogni egy jó zenére a hűs medencében. Jóérzés a végén, amikor megtapsolnak és közlik, hogy élvezték nagyon. Jó érzés, hogy mindennap ott vannak az ismerős arcok a nyaralásuk ideje alatt és megköszönik, hogy rávettem őket egy kis mozgásra.

Miniclub. Nem tudok se franciául, se oroszol, de többször teljesítettem a feladatot, hogy 1-1,5 órán keresztül lekötöttem a gyerekek figyelmét. Ha kellett, mutogattam kézzel lábbal, hülyét csináltam magamból, csak hogy jól szórakozzanak addig, míg a szüleik vissza nem érnek. De sokszor elég volt az is, hogy unoztunk, puzzleoztunk, labdáztunk, vagy éppen valami egyszerű origamival bíbelődtünk.

Waterpolo. Amíg a hotel tele volt fiatalokkal, addig megfelelő taktika volt az emberek gyűjtésére a kiabálás. Innen jött az is, hogy ha megláttak a hotel területén, néha nem a nevem, hanem azt kiabálták, hogy waterpolo. Igaza volt Riconak: Van nekem hangom, csak gyakorolni kell. Aztán eljött a szezon vége, amikor a kisgyermekes családok és az idős párok kerültek többségbe. Ekkor váltottam taktikát. Sajnos már nem ordibálhattam kedvemre, mert 12kor és 3kor vannak, akik aludni szeretnének a medence körül, de akár azon a napozóágyon, ami épp az én helyem mellett van, amikor bírót játszok.

Így egyenként kezdtem el kérdezgetni az embereket, hogy hajlandóak-e játszani. Habár minden verbális meggyőzőerőmet bevetettem, egyre kevésbé sikerült rávennem az embereket. Hivatkoztak többek között a korra; arra, hogy most ebédeltek; hogy most fognak ebédelni; hogy nyaraláson vannak, pihenni jöttek. Szerencsére a legtöbb esetben jókat beszélgettünk, hiába mondtak nemet a hívásomra. Több olyan délután is volt, amikor a játékra szánt órát elbeszélgettem a medence körül pihenőkkel, mert nem volt jelentkező. De jóérzés volt, amikor a nyaralás végén többen is megköszönték a jó hangulatú meccseket és a bíztatást, valamint a hangomat, hogy felkeltettem a figyelmüket. :DD

Rico elég jó főnöknek bizonyult, ugyanis hagyta, hogy önállóan végezzük a munkánkat, ahogy tudjuk. Az elején ellátott tanácsokkal, ha valami nem tetszett neki, azt azonnal a tudtunkra adta. Amikor pedig csapatmunkára volt szükség, az kivitelezhető volt. Hiányozni fog a hotel, mert egyszerűen beleszerettem ebbe a helybe. Az épületek, a strand, a napsütés, a személyzet tagjai…. Hiányozni fog az a reggeli félóra, amit Vikire várva a teraszon töltöttem bambulással.

Felkeltem fél órával hamarabb, csak hogy a kilátásban gyönyörködhessek.Csak ültem a széken és élveztem azt a nyugalmat, ami körülöttem volt. Ugyanúgy, ahogy azt esténként is tettem.

Reggel, mikor kómásan baktatok a Miniclub felé, bőven elég ébresztőnek az, amikor a vendégek egy széles mosollyal a nevemen szólítva köszönnek nekem. Nem kell nekem kávé, ez jobb annál. :) Az itt töltött idő alatt sok országból voltak vendégeink. A beszélgetések alatt sokat megtudtam a különböző nemzetiségekről és rengeteg érdekes emberrel kötöttem ismeretséget. Talán a legrosszabb ebben a munkában az volt, amikor valaki túlságosan is a szívemhez nőtt és szomorúvá tett a búcsú a nyaralása végén. Ami még néha kicsit rosszul érintett, az az volt, hogy a szabadidőnk túlságosan szétdarabolódott: fél1-től volt 3ig, valamint 5től 7ig szabadidőnk, heti 2 alkalommal, amikor nem volt aperitif, akkor nem 7től, hanem csak fél 9től kezdtünk este a munkát. Kicsit jobb lett volna, ha a 2 kisebb szünet helyett egy nagy van. De ezt leszámítva, én teljesen elégedett voltam a lehetőségeimmel.

Hiányozni fognak az étterem ételei, főleg a sütik és a banán juice. :P