Kedves Judit,

Először is szeretném megköszönni, hogy ennyit segítettek nekem a külföldi munkavállalásban. 2013-ban kerestelek titeket fel, hogy szeretnék spanyol nyelvterületen elhelyezkedni. Nagyon hamar kaptam a visszajelzést, hogy 5 napon belül már akár kezdhetek is Kanári szigetcsoport, Lanzaroti szigetén. Az interjún minden információt megkaptam, így teljesen felkészülve tudtam kiutazni. Nagyon kedvesek és türelmesek voltatok velem. Rengeteg kérdésem volt, kicsit bizonytalanul indultam az egésznek, de a sok határozott válasznak és biztos támogatásotoknak köszönhetően nyugodtan indultam meg a 3 hónapos nagy kalandomra. Amikor kiértem és munkába álltam, azt éreztem, hogy pontosan azt kaptam, amit ígértek otthon. A harmadik héten felvetted velem a kapcsolatot, hogy milyen kint, és amikor meséltem mik a nehézségek, azon voltál, hogy segíts nekem. Ezt az egész kint tartózkodásom során tanúsítottad. Többször álltál rendelkezésemre, amiért nagyon hálás vagyok. Azt éreztem végig fogják a kezem, nem egyedül vagyok elveszve a nagyvilágban. Csodálatos helyekre juthattam el, bejártam az egész szigetet, több nagyon jó emberrel ismerkedtem meg, akik közül szoros barátságot kötöttünk.

A vendégek többsége idősebb volt, kedves, türelmes velem. A munkatársaimtól pedig rengeteget tanultam. Mivel nagyrészt spanyolul beszéltek körülöttem, csak úgy ragadt rám a nyelv. Amikor letelt a három hónap, egy ottani lánnyal megbeszéltük, hogy hazafelé megnézzük Madridot. Különleges volt ez a három hónap, és sokkal több élményt adott, mintha otthon vállaltam volna munkát egy szállodában. A nyelv pedig? Hát nincs olyan nyelviskola otthon, mint az amikor kimész külföldre és facet o face kapod a nyelvleckéket napi szinten.

Időközben eltelt három év, de másodjára is hozzátok fordultam, mert tudtam biztos segítséget kapok. Az úti cél Angliára módosult, illetve már párommal ketten utaztunk ki. Kezdetben Judit tesója segített, majd az egész iroda. Egy hónapnyi várakozás után megérkezett a szerződésünk egy szállodától, amit el is fogadtunk. Amit leszűrtem a DelRey cégről, az az hogy bármikor, bárki segítségemre sietett, amikor élesedett a külföldi munkavállalásom. Az a barátias szféra, amibe belecsöppenhettem,kifejezetten dobott az egész cégen. Végre egy közvetítő iroda, akinek nem csak egy munka voltam, hanem személyesen foglalkoztak velem, figyelembe véve az én igényeimet. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit tőletek kaphattam.

Üdvözlettel Kata

Vous voulez aussi une telle expérience?

Récit de Vincze Mónika

Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni. suivant…

Récit de Lantos Lili

Rengeteg új emberrel ismerkedtem meg és sokat tanultam még magamról is a kint töltött időszak alatt. Mikor kiutaztam csak 1-2 szót nyekeregtem spanyolul, de a szókincsem észrevétlenül is fejlődött. suivant…

Récit de Jarosi Nikolett

Egy referencia levéllel, rengeteg baráttal, sok tapasztalattal gazdagodtam, amiért egész életembe hálás leszek. suivant…

Récit de Juhos Attila

Aki szeret búvárkodni és úszni, annak az Atlanti Óceán maga a paradicsom, ahogy nekem is az volt. Felejthetetlen vizisportok és élmények várják az embereket. suivant…

Récit de Ledzényi Viktória

A kinti kalandom rendkívül nagy löketet adott, ahhoz, hogy menjek máshova is külföldön dolgozni. Nekem nagyon tetszett összességében az egész, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki gondolkozik rajta. suivant…

Récit de Reich Anikó

Nekem fontos volt, hogy gyakorolhassam, mind az angol, mind a spanyol nyelvtudásom és erre volt is lehetőségem minden nap, akár a munkahelyen, akár az autókölcsönzés alkalmával. suivant…

Récit de Belák Tamás

Ami a legnagyobb pozitívum volt a munkával kapcsolatban, hogy borzasztóan kedves és barátságos ‘főnökeim’ voltak, akik egyenlőként kezeltek, viccesek és türelmesek voltak. suivant…

Récit de Ancsák Daniella

Aki fél belevágni, annak azt tanácsolom, hogy olvasson el jó sok élménybeszámolót, és nem marad kérdése. Mi sem véletlenül vágunk bele, immár harmadjára :) suivant…

Récit de Bruckner Csaba

Spanyolország egy nagyon szép ország, ahol egy nagy múltú kultúra gondoskodik a turisták izgalmairól. A napfény, a gitár, és a tánc országa, ahol a mediterrán kisugárzás az emberi hozzáálláson is érződik. suivant…

Récit de Szirányi Dóra

Biztosan mondhatom, hogy Ő is örök élményekkel fog hazatérni, és könnyes szemekkel fog búcsút inteni a helynek és a többieknek, amikor eljön az ideje, hogy mennie kell. suivant…